A bejegyzés címének először azt írtam: Megújul a Főtér. Aztán belegondoltam, hogy nem megújul, hanem kialakul, hiszen egyelőre Pataknak nincs is főtere. Már többször gondolkodtam rajta, hogy milyen fura ennek a városnak az elrendezése. A legtöbb falu és város a templom, kocsma, városháza hármas köré épült ki. Sok esetben jól körülhatárolható a városközpont, ahol egy két látnivaló vagy központi épület, és a főtér köré hagymahéj szerűen épülnek fel az adott város hangulatának megfelelő utcák.
Ezzel szemben Patak nagyon más. Az egyik pólus a Vár, ami talán túl szeparált ahhoz, hogy köré kiépüljön ez a fajta központ.A másik pólus a Kollégium. A belvárosi funkciók pedig a kettő között elnyújtózva találhatók. A "MűvHáz" is igyekezett mindig is felnőni ehhez a kettőhöz, de valahogy annyira hangulattalan az a tér, hogy talán ezért nem sikerült neki. Ha nincs rendezvény, nem nagyon látnia arrafelé embert.
Annak ellenére, hogy én híve vagyok annak az építészeti stílusnak amit Makovecz képvisel(t), Sárospatakon szerintem elég nagy rombolást végzett. A Bodrog Áruház és a MűvHáz is (kívülről legalábbis) elhibázott épületek. Hatalmas beton felületek, ormótlanság. Kár érte.
Reméljük a mostani beruházás valamit finomít ezen, bár sajnálattal láttam a terveken, hogy nem növelik jelentősen a zöld felületeket - nagyon nagy a lekövezett felület továbbra is, félő hogy nagyon rideg lesz. Pedig ahhoz, hogy egy tér megteljen élettel, ahhoz kell valamiféle bensőséges atmoszféra - víz, fa, növény, pad, leülő vagy legalább valami kis különlegesség, amiért megszeretik az emberek.
Érdemes lenne (vagy lett volna) az utóbbi évek főtér projektjeit áttekinteni, hogy mi az amelyik bevált, és miért. Pozitív példaként lehet említeni Vácot, ami ugyan nagyobb város, és a főtere is nagyobb, mint Sárospatak, mégis nagyon jól működik a különböző anyaghasználattal, zöld szigetekkel, hangulatos kandeláberekkel. Nincs az embernek az az érzése, hogy elvész a nagy térben, jól megtalálták a helyüket a kávézók is, aki csak ücsörögni szeretne, annak egyedi padok állnak rendelkezésre, és mégis van hely szabadtéri rendezvényekre.
Mindamellett kíváncsian várom az eredményt, mert azért itt is számíthatunk egy-két különlegességre. És remélem lesznek olyan kiegészítő elemek is, ami a látványterveken nem jelenik meg. Az önkormányzat folyamatosan egyeztetett a lakossággal, ami nagyon értékelendő, hisz elsősorban nekik épül, és csak másodsorban a turistáknak. (Tapasztalataim szerint ráadásul azokat a városokat szeretik a turisták legjobban, amelyekről lerí, hogy az ott lakók is használják a várost!) Ennek köszönhető, hogy a
régi főiskolai kerítés egy darabja is funkciót kapott, méghozzá egy zenei pavilont építenek hozzá, ebben nyeri el új értelmét.
Másik különlegesség a "Pataki Diák" szobra. Ez valóban nem hiányozhat Sárospatak főteréről. A szobor megalkotására Borsi Miklós
szobrászművészt kérték fel, aki évtizedekig élt, tanított, alkotott Patakon. A szobrászművész két alakot dolgozott ki
modellként, egy régi és egy mai sárospataki diákot, amelyből csak az egyik áll majd a téren. A pataki
városvezetés erről is megkérdezte a település lakosságát, és a szavazatok szinte egyöntetűen a
régi sárospataki diák mellett szólnak. Én a városvezetés helyében (természetesen az anyagi lehetőségek függvényében) elgondolkodnék rajta, hogy a későbbiekben felállítsam a másik szobrot is. Ez valahogy annak jelképe lehetne, hogy a város nem csak a múltjából él, hanem a fiatalok átveszik a stafétát. Már ha ez cél. Igaz én átmenet vagyok a turista és a helyi lakos között.
Érdekes egyébként, hogy mást is foglalkoztat a város sajátos felépítése. A blog írója kicsit szkeptikus is, hogy ez az új beruházás megoldja-e a városnak ezt a problémáját (valódi főtér hiánya). Ők külön koncepcióval álltak elő, még látványtervet is készítve. Véleményük szerint a Sárospatakra érkezőket a leégett malom helyére épített épület fogadhatná. Ezzel nem az elnyúló belvárosba "akárhova" érkeznének a városba látogatók, hanem fogadná őket valami jellegzetes. Ez is megfontolandó szempont, és ezzel talán szélesíteni is lehetett volna a belvárost valamelyest.
és hány év múlva lesznek olyan hatalmas fák a főtéren????????????
VálaszTörlésHát ez jó kérdés. Jó lenne minél előbb elültetni párat, hogy minél előbb legyenek hatalmasak:)
VálaszTörléshttps://apps.facebook.com/tuelesenamagasbol/?page=egyedi&nwphoto=5210d1c61d42e
VálaszTörlésHa tetszik a kép amit készítettem, akkor kérlek szavazz rá!!! A kápen Sárospatak -"Tengerszem" látható!