A nagy hallgatás után csapjunk ismét a lovak közé.
Egy-két kivételtől eltekintve a bejegyzések főleg a múlt Sárospatakon hagyott értékeiről szóltak, illetve hogy ez milyen feladatokat és felelősséget ró a vársora. Ideje, hogy beszéljünk kicsit a jelenről is. Hisz egy városnak ugyan nagyon fontos hogy építsen a múltjára, de meg kell találnia a kulcsot a jövőhöz. Ehhez figyelni kell a fiatalok igényeire is, és valamennyire követni kell az épp aktuális divatot. (Ha maga a város tud újítani és diktálni a divatot az még jobb, de kezdetnek elégedjünk meg azzal is ha a lépést tudjuk tartani.)
Ezért örültem meg annyira, amikor (először az interneten) rábukkantam a Grill Gödör nevű helyre.
A képek alapján nagyon hangulatosnak tűnt, így elhatároztam, hogy amikor legközelebb megyek Patakra, le is tesztelem, hogy olyan-e mint a képeken, vagy csak jó a fotós. Szerencsére nem kellett csalódnom, mert a hely talán még jobb, mint a képeken (az itteni képeket is a honlapról szedtem). Nagyon-nagyon hangulatos, igazi romkocsma "feeling". Sőt, annál talán eggyel elegánsabb, stílusosabb.Míg Pesten a belvárosi romos házak övezik a romkocsmákat, itt a Vár falai és lugasai veszik körül a helyet.
Sajnos egyelőre csak egy csendes hétköznap délután volt alkalmam kipróbálni a helyet, de rögtön azt éreztem, hogy egyszer egy szombat este is ott a helyem. Mondjuk egy délután kávé a zöld lugasok és a madárcsicsergés mellett sem utolsó, de egy szombat esti nyüzsgős/borozgatós estét eltölteni itt, az kötelező program annak, aki Sárospatakra látogat, és bejön neki ez a stílus.
Ami a kínálatot illeti, külön értékelendő, hogy sokféle tokaj-hegyaljai bort lehet kapni. Ezen kívül a zsíros-deszka teljesen stílszerű a romkocsmához. Újabb piros pont. Ugyanakkor az étkezés során ambivalens érzéseim voltak, mert kicsit mirelit előgyártott hús/krumpli érzésem volt. Ami a romkocsmánál rendben van, viszont ha Grill Gödör a hely neve, akkor az ember látja lelki szemei előtt, ahogy a grilllapon serceg a friss csirkemell. A tálalásnál hasonlóan - ízléses tányérokban, tálakban kaptuk meg a kicsit száradt zöldséget. Mivel amúgy sem enni mentünk, és a hely kárpótolt mindenért, így igyekeztem ezt annak betudni, hogy egy mezei csütörtök délután nincsenek étkező vendégekre felkészülve.
A helynek egyébként facebook oldala is van, lehet bátran like-olni. De hogy még egy kicsit dohogjak, a honlapon lenne mit dolgozni. A galéria nincs a főoldalon, hanem a Művészet címszó alatt van. Bonyolult, és a google sem szereti annyira. Láthatólag vannak programok is a kertben, de ennek semmi nyoma nincs a honlapon, elég ritkán frissítik. Nem beszélve a facebook oldalról, ahol 2012-ben kelt a legújabb bekezdés.
Összességében csak annyi, hogy hajrá Grill Gödör!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése