Nemrég az ágyúöntő bemutatóhely építésének örülhettünk, most megint egy egyedi értékkel bővült a Rákóczi Múzeum.
Sándor József, a Fémalk Zrt. vezérigazgatója eddig is komoly mecénása volt a múzeumnak - a fent említett ágyúöntő műhely és a Rákóczi ágyú másolatának elkészítésében is komoly anyagi szerepet vállalt. A zempléni születésű vállalkozó, akit az Ernst and Young 2012-ben az év üzletemberének választott, korábbi támogatásai után most a Korompay család öntöttvas tárgyakból álló gyűjteményét adományozta Sárospatak múzeumának.
Korompay László és felesége 2001 óta gyűjtötte a különböző műveket, melyből több is védett alkotásnak minősül. A gyűjtők kérése volt, hogy a közel 400 tárgyból álló gyűjteményt együtt állítsák ki. A kollekciót dísz- és használati tárgyak, egyebek mellett szobrok és gyertyatartók alkotják (pl. Kossuth mellszobra, mely a '48-as forradalom alatt készült).
A gyűjtemény teljes áttekintést ad az Osztrák-Magyar
Monarchia területén előforduló európai és magyar öntödék finoman
formázott, vékony falvastagsággal öntött, filigrán megjelenésű
műöntvényeiből. Nagy részük ma már a határainkon túl, a felvidéki, a
kárpátaljai, az erdélyi és a bánáti vasművekben készült. Külön értéke a
gyűjteménynek, hogy a reformkorban európai léptékű, az egykori
Rákóczi-birtokon fekvő Munkácsi Vasgyár finomöntödéinek művészi
tárgyaiból félszáznál is többet vonultat fel.
.
Az ajándékozott tárgyakból rendezett kiállítás várhatóan június elejétől lesz látogatható a Palotaszárnyban. Már alig várjuk!!!!
A gyűjteményről további cikkek:
http://mult-kor.hu/20140429_vasba_ontott_mult
http://mno.hu/grund/400-darabos-gyujtemenyt-kapott-a-nemzeti-muzeum-1223891
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése