Tegnap került megrendezésre dr. Harsányi István napokban megjelent könyvének, a Galambok a tüzelőállásban-nak a könyvbemutatója. Dr Harsányi István maga is pataki diák volt, tanított is, sőt a diákmozgalom, az öregdiák találkozók megszervezésében is komoly szerepe volt. Édesapja egyébként az a Harsányi István, akinek könyvtárosi jegyzetei alapján az Oroszországból visszakerült könyveket azonosítani tudták.
Dr. Harsányi István, aki pedagógusként, pszichológusként, tehetségkutatóként szerzett elévülhetetlen érdemeket, a II. világháborúban a Donnál szolgált. Itt írta meg memoárjait, karcolatait, a fronton szerzett tapasztalatai alapján. A család most kiadatta a könyvet, mely nem annyira történelem könyv, mint történelmi lenyomat - egy humán értelmiségi civil benyomásai.
A könyvbemutatón megszólalt a szerző fia és unokája, valamint Bertók T. László szerkesztő és Babucs Zoltán hadtörténész. Kisfalussy Lehel színművész pedig részleteket olvasott fel a könyvből, hogy jobban megérezhessük a könyv hangulatát. A közönség soraiban nem meglepő módon sok pataki diák jelent meg - a szerző barátai, tisztelői. A vendégek mindeközben a Harsányi Pincészet borát kóstolhatták, mely a tegnapi bejegyzésben emlegetett Megyer-hegy lankáin termett szőlőből készült.
Ha minden igaz, akkor Sárospatakon is lesz még egy könyvbemutató, ahol talán még több szó eshet a szerző és a könyv pataki vonatkozásáról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése