Pataki Diák

Már régen elhatároztam, hogy feldolgozom ezt a témát is, bár igencsak féltem tőle. Minél jobban próbáltam egy tömör, lényegre törő írást összehozni, minél többet olvastam a témában, annál messzebb kerültem a megoldástól.

Mert hogy nem csak azt kerestem mit is jelent, mit is jelentett valaha pataki diáknak lenni, hanem azt is, hogy hogy áll ma ennek a fogalomnak a megítélése. Hajdanában Patak szellemi központnak számított, szellemi nagyjaink közül sokan megfordultak arrafelé rövidebb, hosszabb időszakokra. A pataki diák szó valamiféle  minőségi jelző volt, rangot jelentett odatartozni. A pataki diákság és maga Sárospatak megítélése is összekapcsolódott az évek során, annyira meghatározó volt a város életében a Kollégium. Mint korábban arról szó volt, mint a klasszikus műveltség fellegvárát, a Bodrog-parti Athénként emlegették Sárospatakot. Csokonai a Múzsák székhelyének mondta. Móricz Zsigmond is mindig nagy tisztelettel beszélt egykori iskolájáról.

Mégis, mintha a mai napra megkopott volna a város és a kollégium híre is. Ha ma valaki kulturális vagy szellemi központokat emleget, akkor (Budapestet nem számítva) olyan városok jutnak az ember eszébe mint Pécs, Debrecen, Győr, Veszprém. Sőt a valaha iparvárosnak számító környékbeli Miskolc is sokat invesztált abba, hogy a róla alakított képet eltolja kulturális irányba, és ez valamelyest sikerült is. Méretét tekintve ezek persze nagyobb városok, de ez nem jelenti, hogy csak méretüknek köszönhetően tudták kivívni ezt a fajta kulturális hírnevet

Visszatérve a Kollégium megítélésére, házon belül, legalábbis ahogy én látom (pusztán külső szemlélőként), erőteljesen megmaradt ez a fajta kulturális öntudat. Kevés olyan iskola van, ahol ennyire őrzik az "alma mater" emlékét és szerepét. Folyamatos találkozókkal, kulturális eseményekkel erősítik a pataki szellemet. Aki onnan kikerült, büszkén vállalja és hirdeti még ma is, hogy ő egy PATAKI DIÁK. 

Ennek a híre azonban nem jut el messzire. A találkozók, események valamennyire belterjesek, visszaemlékező jellegűek. Hiába termel ki a kollégium olyan formátumú embereket mint egykor, ha senki nem tud róla. És ha egy iskolának, városnak nincs kellő híre, akkor nem tud gyűjtőhelye lenni a régió tehetséges gyerekeinek. Márpedig ez is elengedhetetlen a hosszú távon kiemelkedő színvonalnak. 

Ehhez pedig haladni kell a korral, megújulásra van szükség. Révész Imrétől gyakran idézik a következő összehasonlítást: a debreceni diák, amikor jön a jó idő, kinyitja az ablakot és nagyot lélegzik a friss tavaszi levegőből. A pataki diák pedig kinyitja az ajtót és elébe megy a tavasznak. Kérdés, hogy a vicces sorok igazak-e még  mai nap is? Mennyire képes a kollégium ma erre a szellemiségre? 

A Kollégium és a város híre összefügg, és ezek egymást erősíthetik. A példák azt mutatják, hogy a kisvárosok közül azok tudnak kulturálisan kiemelkedni, ahol erős oktatási intézmény működik, amely odavonzza a fiatalságot, diákságot, akik megújulással, élettel tölthetik meg a várost. (Az ezzel járó gazdasági fellendülést nem is említve.) Ehhez azonban, még ha furán is hangzik, de brandet kell építeni a Kollégiumból. Meg kell találni azt az üzenetet, ami az iskola erőssége, amitől különleges, és ezt el kell tudni juttatni az emberekhez.  A korábban említett városok (Pécs, Győr stb.) ezt a feladatot meglátták, komolyan vették, és pár év alatt brandet építettek a városukból, és többnyire iskoláikból is. Sárospataknak megvan erre a múltja és a lehetősége. Kérdés, hogy tud-e vele élni?